Dr. Solt György
(Kardos András)
Kefír
Aránylag
rövid 4 - es élete folyamán az egyik „történelemformáló" esemény
kreátoraként könyvelhető el. Ő, Zoltán Imre esti egyetemi osztálytársa volt és
„Imre Bácsi a jóságos" szárnyai alatt repült a négyesbe.
Kitűnő
alany volt az ugratásra és ismerve a mindig ugratásra, viccelésre kész uralkodó
környezeti szellemet „kefir " életét pokollá változtatta és ez a tőlünk
való távozásra késztette.
A
pokolra ítéltetés az ő kissé különc természete és a vicc tűrőképességének
minimális szintjenek együttes eredménye volt. A Kefir becenév Imre bácsitól (a
jóságos) keresztapaságától adódott, már az egyetemen így hívták őt. A 4 - es be
való beszármazásakor ő csak egyet kért Imrétől ; ne
árulja el, hogy őt kefirnek „becézik".
Sohase
felejtem el a drámai pillanatot, mikor debütálása első órájában a körbevezető
bemutatkozásnál Luksi (Kaposvári Béla) a kézrázásnál
így üdvözölte: „szevasz Kefir!"
Arcáról
a Bánk Bán-i tragédia „nincs más vesztes a
teremtésben, mint én, nincs más fájdalom, mint az én fájdalmam" érzése
sugárzódott.
És
ez a fajdalom egészen az agóniáig fokozódott, amikor a híres „kalapkúra"
következett be! Egyik nap kefir egy vadonatúj Chamberlain angol kalapban
állított be. Az új kalapját megmutatni szándékozóan, végigsétált a laboron
(ekkor már a 17-es épületben voltunk) és szeme sarkából vizsgálta a hatást.
Nagyon büszke volt az új kalapra!
Az
ebédidő alatt Luksi megkerítette a „A" kalapot és azt a következőképpen készítette ki: egy
seprűnyelet szalámi vágással, ferdén kettévágott és a hosszabban maradt rész
ellipszis alakú felület közepébe egy varrótűt szúrt. A tű másik hegyével kiállt
a seprűnyélből és arra rászúrta a kalapot és a kalapból kiálló varrótű tüskére
ráillesztette a seprűnyél rövidebb csonkját. Így a kalap úgy nézett ki, mintha
szolid seprűnyéllel lenne átbökve!
Az
egész nagyszerű imitációt Solt Gyuri íróasztala melle állította.
Az
ebédlőből való vissza téreskor mindannyian feltűnés nélkül Solt Gyurit
figyeltük. A hatás frenetikus volt!
Gyurka
első pillanatban „kibökte" a kibökött kalapot, azonban egyszerűen nem
tudta elhinni amit látott. Hipnotikusan a kalapra
meredve közeledett feléje, de ugyanolyan transz állapotban elsétált mellette és
átsétált a másik szobába. Azután vissza sétált, de ismét nem volt ereje megnyilvánulni.
Miután egy párszor ezt megismételte, végül is a „barbárok között élek"
megjegyzéssel kezébe vette a seprűs kalapot és hosszasan rámeredt.
Végül
is Luksi kajánkodó „szép munka, ugye Kefir?" megjegyzése után kibontottuk a megkönnyebbülés zászlaját,
lehúzva a rövid csonkot a kalapról, a „KALPAG" ismét fényében tündökölt.
Azonban S. Gyuri a „hülye vicc" megjegyzés
megtétele után is napokig még búskomor maradt!
A
legmélyebb lelki sérülést mégis a híres krémes evési fogadás és annak eredménye
okozta.
Mivel
az én anyagi körülményeim - mint mindannyiunké ebben
az időben — meglehetősen szűkösek voltak, az élelmezési költségek is
„takarékos" módon kezeltettek.( Hiszen például a
néhai hétvégeken összehozott bridzs partikból való késő éjjeli hazatéréskor,
nem engedhette meg magának az ember, hogy egy taxiba üljön, vagy ha meg is
reszkírozta azt, ez a többletkiadás teljesen felborította az egész hónapi
háztartás ütemezését!)
Mivel
ebben az időben én meglehetősen jó fizikai kondícióban voltam, eredményeképpen
az én többéves sportolói tevékenységemnek. A „Honvéd" ifi csapatában
birkóztam, Kárpáti Károly — volt olimpiai bajnok — edzésében. Mint „sorstársak
és sporttársak" Karcsi bácsival néha titokban összekacsintva megosztottunk
egy-két bensőségesebb titkot is. Egy ilyen alkalomkor mondta el nekem, hogy
számára — a jó fizikai és technikai felkészültsége mellett — az ő
„izraelita" mivolta adta meg neki azt külön szellemi virtust, hogy
megnyerte a Berlini olimpiai aranyérmet. „Meg akartam mutatni Hitlernek, hogy
egy zsidó viszi el a pálmát!" mondta.
A
fizikai kondíció megtartásához nagymennyiségű tápanyag bevitele volt szükséges.
Magyarul én annyit zabáltam, mint egy brandenburgi sörös ló! És bár a sportolás
abbahagyása miatt a kalória leadásom lecsökkent de az
étvágyam megmaradt. Anyagilag takarékos, kalóriában dús táplálkozásom példája
volt a mindennapi ebédem, ami két óriási karéj „zsíros brúgóból" és az
Izzóval szemben lévő közértből minden reggel beszerzett kilónyi paradicsomból
állt. (egy kiló-egy forint!)
Solt
Gyuri minden ilyetén történt étkezesemkor előttem elsétálva (mint keszeg,
sovány és a rendszerint ilyen alkatok rossz humorérzékével megáldott) és fejet
csóválva fejezte ki rosszallását az így tapasztalt étek pusztítás láttán.
Végül
egyik nap meg is nyilatkozott. „Bandi" — mondta nekem —, „látom, hogy
neked igen jó étvágyad van!" Ez így van, hiába is tagadnám, válaszoltam.
„Meg tudnál Te enni húsz krémest egyszerre?" kérdezte.
„Még soha nem próbáltam de azt hiszem, igen."
„Hat én ajánlok Neked egy fogadást" — mondta. „Ha te megeszel húsz krémest
egy fél óra alatt, én fizetem a cehhet és mivel én
matematikus vagyok, minden elfogyasztott plusz krémes után egy számtani
haladványú összeget fizetek."
Benne
vagyok, — mondtam — egy feltétel alatt! Ha én a krémes evés közben ihatok
szódavizet és ehetek zsíros kenyeret! Ő szó nélkül elfogadta feltételeimet,
gondolva arra, hogy gyomrom adalékos megtöltése csökkenti a feladat sikeres
végrehajtását, azonban a sós zsíros kenyér és a leülepítő hatású víz, megtörve
az sok édesség geil hatását, csak jobb feltételeket
biztosított.
A
végrehajtás színteréül az Izzóval szemben levő cukrászda jelöltetett. Népes
társaság keretében 4 órakor levonultunk a cukrászdába és rendeltünk 25 krémest.
Sajnos, csak 18 krémesük volt! A problémát Luksi
oldotta meg, aki átszaladt a szomszédos közértbe és onnan sikerült további 4
krémest beszerválni.
Végül
is becsülettel bevágtam a 22 krémest szódavíz és zsíros kenyér (amit az
ebédemből spóroltam meg) kíséretével!
Gyurka
kifizette a számlát és felajánlotta a 3 forint prémiumot feltétele böcsületes teljesítése képen, azonban a prémiumról
lemondtam. „Nagy mulatság, férfimunka volt!"
A
következő napokban Solt György kedélyállapota a melankólia határát súrolta,
annál is inkább, mert a „cukkolók", Luksival az
élen, provokatív krémes célzásokkal macerálták. A veszteség feletti sérelem nem
hagyta nyugodni a háborgó lelkiismeretét és pár nappal az „esemény" után
Gyurka egy újabb javaslattal állt elő.
„Bandi,
én elismerem, hogy te megetted a 22 krémest! De én láttam, hogy a 22.- iket már csak a legnagyobb erőfeszítéssel gyűrted magadba
és képtelen volnál többet mint 22-t megenni!
Beismered?" kérdezte.
Nem,
volt a válaszom.
Solt:
„ebben az esetben egy másodlagos fogadást ajánlok! Fogadjunk, hogy nem tudsz
megenni 25 krémest!"
Én:
Fogadjunk! Feltételek: szódavíz, zsíros kenyér, egy órai időmérés.
Solt:
prémium ajánlatom, négyzetes haladvány premizálás, egy
plusz után egy, kettő után négy, három után kilenc, és így tovább a négyzeten!
Ez
alkalommal — okulva a bizonytalanság kiszolgáltatottságán, a krémeseket előre
megrendeltük és két cukrászlap azaz 50 krémes
szállítást kértünk — a laborba. Mindenki jelen volt a torna indításánál,
Valkóval és Francival az élen.
36
krémest sikerült megennem és többre is tellett volna még, ha a disznó Márkus
János bírt volna fegyelmezetlen önmegtartoztatásával és nem rohan neki pusztító
vadállatként az én krémesemnek, habzsolásával másokat is a krémeseim elhappolására
inspirálva!
Mivel
nem akartam második Carnerává (a híres olasz profi
nehézsúlyú boksz világbajnok akit menedzserei úgy
kifosztottak, hogy fillérje nem maradván, mint spagetti zabáló reklámember
végezte öreg napjait, Milánóban egy spagetti vendéglő kirakatában zabálva egész
nap) válni az ajánlott prémiumra — mely ez alkalommal 407 forintra rúgott volna
— most sem tartottam igényt. A számlát Gyurka kifizette.
Az
eseményt követő napon egy Finn tudományos delegáció érkezett volna hozzánk.
Iván Péter Francival konzultált, hogy mit lehetne
ezeknek a Finneknek bemutatni? „Tudod mit Péter?",mondta
Franci. A Kardos Bandi megeszik nekik negyven krémest, ilyet ők meg úgysem
láttak!
Az
ismételt vesztés igen mély nyomokat hagyván Solt Gyuri lelkében, nem állíthatom,
hogy ez okozta, de hogy hozzájárult azt igen, hogy ő hamarosan kivált közülünk.
Hogy ez menyire mely nyomokat hagyott benne, bizonyítja, hogy a mai napig is,
ha ő megjelenik az „Akár HIKI, akár nem" évenkénti találkozón a Sport
vendéglőben, mindig csak rövid ideig van ott és kijelenti, hogy ő csak azért
jött, hogy az igazságnak megfelelő mennyiségű megevett krémes számot erősítse
meg, ami 36 volt és nem 42 mint azt „egyesek"
állítják!
(Solt
Györgyhöz annyi kiegészítést azért tennék, hogy matematikus volt, és mint ilyen
természetesen nehezen, vagy egyáltalában nem találta a helyét a mérnökök
között.
Eredeti szakmájában tartósan tevékenykedett a BME villamos kari
matematika tanszéken.[A szerk.])