A védőital története
(Kardos András)
A IV - es labor még legelső ősi
fészkén ült meg, a nagy lámpagyártás épületében. A „nagyszoba” — a közös
laborhelység —, bejárati ajtó melletti sarka egy elhúzható függönnyel elválasztott
része egy mosdókagylóval rendelkező budoárnak volt kiképezve.
Az egészségre ártalmas munkahelyek dolgozói
folyamodhattak „védőételért” ami fél liter tej volt naponta.
A védőétel jogos igényének elbírálási kérelmét az Izzó orvosa a szakszervezet
munkavédelmi felelőse kíséretében végezte.
A kérelmet beadtuk és az elbírálás
esedékességének napján, a „bizottságot” várva a „jogossági alapot” a
következőképpen képeztük: a laborhelység közepén álló laborasztalra
(amelyre egyenes rálátás nyílt már a belépési ajtóból is) egy nagy fotótálat
félig megtöltöttünk Lojzi vákuum szivattyúját
üzemeltetni célzó higannyal.
A függönnyel elkerített mosdóban egy
villanyrezsóra a méhviasszal burkolt Remix
csillámkondenzátorokról lekapart viaszdarabokat helyeztünk, ami a rezsó
bekapcsolása után irtózatos ázott kutya bűzt árasztott!
A jó időzítés eredményeképpen, az orvos
egy lépés megtétele után, zsebkendőjét szája elé kapva, „megadom, megadom”
hangos kiáltással elhúzta a csíkot és aláírta a jogossági igényt!
Így kaptunk mintegy 8-10 főre kiutalt, mindennapi tejet, ami az
összlétszámra elosztva is, mindenki reggelijét biztosította.
Másnap
már Gulyás néni hozta hírhedté vált kannájában a tejet .
. .de ez már egy másik történet . . .
„
Tej + víz = védőital
(Márkus János)
Labor az labor, ott veszélyes dolgok vannak,
így ki lehetett bulizni, hogy a teljes IV. labor védőitalként tejet
kapjon. A reggeli tejes járatot a Gulyás néni alkotta, aki egy nagy piros
kannával hozta fel az életmentő nedűt.
De egy idő után egyeseknek gyanús lett a
dolog, hogy egyrészt a tej nagyon silány, másrészt a piros kanna körül igen
sokáig nagy teszem-veszem van, mielőtt a tejek
szétoszlanak. Két derék úriember, Zoltán Imre bácsi és Drabik
Illés vállalták az ellenőri szerepet: egyikük bebújt az egyik öltöző
szekrénybe, ahonnan a szellőző lukon keresztül rálátás volt az
öltőzőre, a másikuk kintről tartotta a
frontot és rajtakapták Gulyás nénit, amint leöntötte a tej egy részét és a
hiányt a csapból pótolta.
Biztosan
az volt a véleménye, hogy neki nagyobb védelemre van szüksége. Ügy nem lett a
dologból, csak sértődés (Gulyás néni: „Hogy lehet
így megszégyeníteni valakit”), de a tej attól fogva valahogy szárazabb
(legalábbis vízben szegényebb) volt.
A labor tűz története
(Kardos András)
A
germánium rétegtranzisztorok alkalmazási hőskorában a hőmérsékleti
karakterisztikákat vettem fel.
A
vizsgálatot egy 25 liter űrtartalmú termosztátban végeztem, hogy a
termosztát víztartályába víz helyett spirituszt használtam, a mínusz 40 fok
megközelítési pont fagyásállóság biztosításara. A spirituszt gumicsövek
segítségével cirkuláltattam a vörösréz tömbbe ágyazott tranzisztorok körül.
A
víztartály a termosztát felső részében, a kapcsolószekrény űrtere fellett helyezkedett el.
Egy
melegítési periódusra való átkapcsolás következtében (utóbbi rekonstruálás
alapján) a kapcsoló szikrájától a meghibásodott (a rozsdamentes acélból”
készült) tartályból tűhegynyi lyukon lecsöpögött alkohol a kapcsolótérben
ideális robbanókeveréket alkotva berobbant és a robbanás ereje a termosztátot
mintegy méter magasságba feldobta!
A
tartályban levő 25 liter spiritusz lángra lobbanva szétfolyt a labor
szobában! A szobában a robbanáskor egyedül voltam. Arcom nem csak a szégyentől de a robbant spiritusz lángcsóvától is
égett, sőt szemöldökömmel és hajam egy részével együtt le is égett!
A padlón szétfolyó lángtengerből az
íróasztal tetejére ugrottam és ledobtam magamról a meggyulladt munkaköpenyemet.
A lángtenger elzárta a becsukott következő szobába nyíló ajtóhoz
vezető utat. A szomszéd szobában lévő Zillih
Pali vágta ki az ajtót és pillanat alatt felmérve a
helyzetet, lekapta az ajtókereten függő poroltót és azonnal oltani
kezdett, ezzel a művelettel tovább terelve a lángtengert, egyenesen felém,
úgyhogy a leghátsó sarokba kellett ugranom. Ezt észrevéve másfelé irányítva a
sugarat, szabad utat nyertem az asztalok tetején ugrálva az ajtóhoz.
Pali sok mások és sok más por és CO oltókészülék kicsit
későbbi segítségével a tüzet eloltották, mire a tűzoltók kivonultak,
már csak a késői jó tanácsaikat tudták szétspriccelni!
A
arcom a nem súlyos égési sérülést két hét alatt kiheverte, azonban lelkem az
eset folyamán szerzett sérülést nehezebben heverte ki, ugyanis a munkavédelmi
szervek „vigyázatlanságom” következményeként próbálták a baleset okát
„megállapítani” és csak Franci oroszlánharca következtében — a tűzoltósági
szakértő bevonását követelve — az ügyben sikerült a felfedezett termosztát
lyukadás következtében előállott robbanás történésre
helyesbíteni!
Ezek
után még hálát is kérték nyilvánítani, hogy a Szakszervezet kijárta nekem, hogy
a pofám mellett a rólam leégett ingem és pulóverem kártalanításaként 35 azaz harmincöt forint „rendkívüli segélyt” kiutaltak!
(Egyéb elfoglaltságom miatt aznap éppen nem voltam bent, így
engem a tűz közvetlenül nem érintett bár én is ebben a szobában dolgoztam,
csak néhány holmim égett meg. Hallottam viszont, hogy 12 poroltót használtak az
oltásra, de az alkoholnak „jót tett” a por, mert felszívta az alkoholt és vidáman
égett tovább. Egy darab széndioxidos oltó győzött. Ezt csak elmondásból
tudom. [A szerk.])
A nagy savazás
(Márkus János)
Ez igazán nem szervezett heppening
volt, de megesett és számos élményt, no meg jellemrajzot nyújtott.
Ott kezdődött az egész, hogy szép,
napos, kellemes nyári szombat délelőtt volt anno 1956 - ban, mindenki szép csendben tette a dolgát, így többek
között Ádika (lásd később), meg Arányi barátunk,
a raktáros is. Ketten együtt kerestek valamit a nagyszobából nyíló raktárlukban,
amikor is valamelyik balkezes (mert mindkettő kétbalkezes volt) lesodort a
polcról egy 5 literes üveget.
Csak éppen abban az üvegben szilícium - tetraklorid volt, ami kis mennyiségben igen jól használható
mindenféle tisztogatáshoz, azonban levegőn sósavgőzt fejleszt, amit
sem ember, sem állat, sem a fémek nem szeretnek. Az ember kissé
tüdővizenyő kap, a fémek gyorsan oxidálódnak, magyarul rozsdásodnak.
Viszont az 5 liter már egész szép mennyiség.
Első menetben menteni az embert: Ádám
barátunknak csak a lábára ömlött a folyadék, amit jó lélekjelenléttel gyorsan
lemosott a nagyszoba csapjánál és attól kezdve meztéláb
volt, de Arányi úrnak a micsodájára folyt a lé és okozott állítólag
kisebb-nagyobb károsodást is. Persze mindkettő azonnal orvosi ellátásban
részesült és elvitték őket a kórházba. (Ennek egy későbbi
következménye is említésre méltó: Ádám saját felelősségére otthagyta a
kórházat, de haza akart jutni. Viszont a benti sortja volt csak rajta, így nem
volt nála sem villamosbérlet, sem pénz, de a mezitlába
megvolt. Így leállt a troli megállójában és valakitől pénzt kért, hogy
jegyet vehessen. Az illető végignézte, adott ugyan pénzt, de megjegyezte:
miért nem dolgozik? Miért kéreget?
Mire
Ádám: Dehogyis kérem, én dolgozom.
Mire
a pacák: És akkor miért nincs pénze? Mi a
foglalkozása?
A
válasz: kutató mérnök vagyok.
No de térjünk vissza a laborba. Az emberek
mentése abból állt, hogy mindenkit kitereltünk a laborból, majd megszerveztük a
műszerek mentését. Merthogy a nagyszoba és éppen a raktárszoba előtti
rész, de az egész környék tele volt értékes műszerekkel. Mindenki vizes
zsebkendőt kötött az arca elé, hogy azért nagyon ne fulladjon meg rögtön,
Matyi a Lali (Ernst) tanácsára és segedelmével egy vödörben lúgot kevert, amivel
a kiizzadt hátakat mosta és a fiúk elkezdték kihordani a műszereket a
folyosóra.
A
hadművelet viszonylag gyorsan és meglehetős sikerrel lezajlott. Azért
a „fiúk” nem azt jelentette, hogy mindenki. Mert ugye Lovász Vilikének nem volt
tanácsos ott maradni, segíteni nem tudott, úgyhogy lement az udvarra sétálni.
És hogy ne féljen, Szécsi Lacika barátja (és eljegyzett vőlegénye, aki úgy
hagyta ott az első adandó alkalommal októberben, hogy csak úgy füstölt;
rossznyelvek szerint csak ezért disszidált) társaságában rótták a köröket a 17.
épület előtt.
Időközben megjöttek a tűzoltók,
akik szétszórtak egy-két marék meszet, hogy az majd felszívja a folyadékot;
ettől nagyobb mocsok lett, talán valamennyit fel is szívott, de ők
mindenesetre elmentek, mondván ennél többet nem tudnak tenni.
Ugyanakkor viszont megjelentek a mentők,
akik közölték, hogy hivatalból mindenkit, aki ki-be járt a füstös helyiségbe,
be kell vinniük a Korányiba megfigyelésre és a mentőautó a ház előtt
áll. Amikor már nagyjából kihordtunk mindent, sok tennivaló aznapra már nem
maradt és négyen-öten beszálltunk a mentőautóba.
Szerencsénkre egy csinos fiatal mentős
nő volt a kocsiban, egész úton udvaroltunk neki, bohóckodtunk, ezzel
zárult számunkra a tűzeset.
