Elektronikai Technológia Tanszék honlapja
2018.10.10.
Kutatók Éjszakája - már az ETT-n is!
Szereléstechnológiai bemutató és sok-sok érdeklődő az éjszakába nyúló rendezvényen.


Tanszékünk idén először szerepelt a Kutatók Éjszakája rendezvényen, melynek célja a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítése a nagyközönség számára. Az érdeklődő látogatók az elektronikai technológia esszenciáját, a felületi szereléstechnológiát tekinthették meg Géczy Attila, Krammer Olivér, Bátorfi Réka és Takács Gergő bemutatásában.

A hangulatos késő délutáni és esti program alatt vendégeink nemcsak a stencilnyomtatást, automata alkatrészbeültetést és újraömlesztéses forrasztást kísérhették figyelemmel, hanem a kapcsolódó legújabb tanszéki kutatásokat is ismertették kollégáink, úgy mint a speciális lebomló hordozókat, az ón tűkristályok növekedésének vizsgálatát, a forrasztókemencék terének hőtani vizsgálatát, modellezési kérdéseit és szenzorfúziós elemzését. A bemutató szerves részét képezte, hogy az érdeklődők kézzelfogható, egyénileg megnézhető mintákat, áramköröket is megvizsgálhattak, úgy mint különböző autóipari moduláramköröket, "robbantott" okostelefont, speciális hordozókat, keresztmetszeti csiszolatokat, forraszpasztát, alkatrészeket.

Emellett szó esett az ETT-t jellemző sokszínű, változatos mérnöki és kutatási tevékenységekről, valamint a felmerült pályaválasztási kérdésekben is tájékoztatást, tanácsot adtak a kollégák.

A látogatók között minden korosztály képviseltette magát, a kisiskolásoktól kezdve a pályaválasztókon át a senior érdeklődőkig. A bemutatók mellett kötetlen beszélgetések és a lelkes kérdésekre adott válaszok reményeink szerint megmutatták, hogy a tudomány, a kutatás - és természetesen a mi szűkebb szakmánk - érdekes, élvezetes és hasznos életpálya. A rácsodálkozás, az élénk érdeklődés pedig minket is inspirál.

(A tanszék munkatársai)

 

Dr Géczy Attila (ÚNKP-18-4-BME-321) és Dr Krammer Olivér munkáját a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj (ÚNKP-18-4-BME-325), ÚNKP Bolyai+ Pályázata támogatta.

„ AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÚNKP-18-1 KÓDSZÁMÚ ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁG PROGRAMJÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL”

 

 

 


Vissza a hírekhez



 
 H KSzCs PSzo V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293012345