Elektronikai Technológia Tanszék honlapja
2023.05.23.
Sikeres volt a SoldeRace-kéziforrasztó verseny
Érdekességek, izgalom, gyakorlat, nyeremények - beszámoló a 2023-as pákacsatáról

Május 19-én immár harmadik alkalommal rendeztük meg tanszékünkön a SoldeRace kéziforrasztó versenyt. A hangulatos péntek délutáni program során 21 VIK-es hallgató mérte össze gyakorlati forrasztástechnikai tudását, felkészültségét és kézügyességét. A BSc és MSc hallgatók között mérnökinformatikus-, villamosmérnök-  és űrmérnök szakos hallgatók is a páka mellé ültek, hogy megmutassák, ki a leggyorsabb és legjobb "pákaforgató".

A versenyzők fogadása és némi technikai bemelegítő (laborszabályzat, üdítő, harapnivalók) után egy rövid előadás következett a helyes - IPC szabványnak megfelelő - forrasztásról, melyet a zsűri elnöke, Bődi Béla, IPC mestertréner (ELAS) tartott. Géczy Attila és Medgyes Bálint házigazdák köszöntötték az egybegyűlteket az ETT és a MELT-MAPS Hungary nevében, majd vezetésükkel versenyzőink levonultak az ETT laborkomplexumába, ahol a jól ismert sárga köpenyek felöltése után a megnyitón bemutatkoztak szponzoraink képviselői. Bálint Nikolett (Lightware) és Soós Gábor (Metalloglobus Fémöntő) vállalatuk képviseletében, valamint e feladatukat kiegészítve a zsűri tagjai: Pető Csaba IPC mestertréner (Microsolder), Pintér Dániel (Flex), Szentes Balázs (Amtest) és Szabolcsi Gergely (Lightware). A hagyományos csoportkép elkészülte után az első csapat hallgató meg is kezdhette a versenyt. A feladat 4 db TH és 6 db SM alkatrész minél gyorsabb és minél jobb minőségű ólommentes beforrasztása volt, melyre szűkre szabott idő állt rendelkezésre.

 

 

Az értékelés is jó hangulatban zajlott az ólomentes forrasztás csínját-bínját valamint természetesen az IPC megfelelőségi szabványokat kiválóan ismerő zsűri körében. A hallgatók a verseny közben szurkolhattak egymásnak, valamint támogatóink jóvoltából érdekes szakmai bemutatókat tekintettek meg: a Lightware standjánál a cég egyik új fejlesztésű kijelző- és kameravezérlő megoldását próbálhatták ki, Bodnár Zoltán bemutatta az E-CHAIN által forgalmazott sok csatornás hőprofilmérő készüléket és mérési  megoldásait. A Metalloglobus Fémöntő kollégái jóvoltából versenyzőink ólomentes ón ötvözetből ismét önthettek különböző figurákat; a mindig népszerű programpont eredményeként az olvadt fémből több Miska huszár katona és tündér született. A kötetlen hangulatú beszélgetések a díjkiosztó után is folytatódtak, a zsűri tagjaival többen megvitatták a forrasztásaik minőségét, valamint a képviselt vállalatok termékeiről, megoldásairól, a szakterület kihívásairól folyt az eszmecsere.

A SoldeRace 2023 legjobbjai:

1. Püspöki Péter (MSc űrmérnök szak)

2. Garad Ágoston Attila (MSc villamosmérnök szak)

3. Turi Márton Zoltán (BSc villamosmérnök szak)

A három legjobb pákaforgató a MELT-IMAPS Hungary tagszervezetének oklevelével és értékes nyereményekkel lett gazdagabb; a mindennapi forrasztási munkában használható minőségi kéziszerszámokat, forrasztási segédanyagokat, lágyforrasztási kézikönyvet kaptak; a fődíj egy i-con Pico forrasztóállomás volt. A mezőny erősségét mutatja, hogy a zsűri további 5 különdíjat is kiosztott, de egyik versenyző sem távozott üres kézzel, hiszen a beforrasztott versenyáramkör, vagyis a VIK-logó mellett mindenki kapott ajándékcsomagokat, webáruházi kedvezményt, hasznos és érdekes ajándéktárgyakat.

 

További képekért katt a SPOT galériájára!

 

A verseny létrejöttét és a díjakat, tárgyjutalmakat a lelkes támogatói csapatnak köszönhetjük, hiszen jó ismerőseink, évtizedes - több esetben hallgatóként tőlünk kikerült - partnereink immáron a versenyszférából segítik tovább szűkebb szakterületünk népszerűsítését és a képzést. A rendezvényt a MELT-IMAPS Hungary szervezet égisze alatt szervezték meg az egyesület tanszéki tagjai.

A rendezvény támogatói: Lightware, Flex, Metalloglobus Fémöntő, Microsolder, Amtest Group Európa, ELAS, TME, E-CHAIN, EuroCircuits, EFI-labs, UNIPCB és a VIK. A verseny lebonyolításában a fő segítséget a MELT-IMAPS Hungary jelen levő képviselői és tagjai nyújtották.

 

 

 

 

 

 

 

 

       

Versenyzőink, támogatóink valamint a verseny előkészítésében részt vevő kollégáink segítsége és lelkesedése hozta életre idén is a SoldeRace-t. 

Köszönjük és jövőre újra találkozunk!

 

Fotó: Mester Gyöngyvér és Püspöki Péter, SPOT

 


Vissza a hírekhez



 
 H KSzCs PSzo V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293012345