Dr. RÉDL ENDRE*
1906 – 1993
(Dallos András)
Mérnöki diplomáját 1928-ban szerezte meg a budapesti
Műegyetemen. Ezt követően mintegy három évig a Standard vállalatnál dolgozott
Budapesten, ill. Párizsban. Részt vett a magyar rádióadók tervezésében, szerelésük
vezetésében. (Lakihegyi 120 kW-os középhullámú adóállomás a magyaróvári, pécsi,
miskolci, nyíregyházi relé adóállomások és a székesfehérvári rövidhullámú
adóállomás.)
Ezután az elektroncső alkalmazási területéről áttért a
vákuumtechnika területére. 1932-től három évtizeden át a Tungsramnál dolgozott.
Kezdetben az elektroncső laboratóriumban működött, Winter Ernő munkatársaként.
A Tungsram 1935-ben megkezdte a léghűtéses adócsövek, higanygőz
egyenirányítók és a vezérelt, gáztöltésű egyenirányítók fejlesztését és
gyártását. Ekkor dolgozta ki a katódnak használt volfrámfonalak tóriumbevonását, a grafit és cirkonozott
anódok és rácsok gyártási technológiáját.
Az adócsőgyártásának a Magyar Adócsőgyárba való átvitele után mint a Tungsram főkonstruktőre működött és irányította
a rádió vevőcsőfejlesztést,a gyártási és vizsgálati eljárásukkal együtt. Az
elektroncsövekkel kapcsolatok a hegesztett M katódra, valamint az
alumíniumoxid-szigetelő javítására vonatkozó szabadalma. Fényforrásokra
vonatkozó szabadalmai közül egy a trópusálló fénycsőgyújtóra vonatkozik.
1962-től egy évtizeden át az Országos Műszaki Fejlesztési
Bizottságnál dolgozott koordinátorként. Emellett a Távközlési Kutató, illetve a
Híradástechnikai Kutató Intézetben működött konzultánsként.
Oktatói tevékenységét korán, már pályája elején, a Standard
vállalatnál kezdte, mérnöki továbbképző előadásokat tartva. Ilyen volt Porubszki Jenővel közösen tartott előadása és publikációja
a BME Mérnöktovábbképző Intézetnél, a „Vákuumterek lezárásának módozatai”-ról. Az esti Műszaki Főiskolán majd a Budapesti Műszaki Egyetemen 1949 óta
tanított és adott ki jegyzetet Ipari
elektronika, majd Vákuumtechnika címen.
1963-ig a Tungsram Technische Mitteilung című folyóiratának szerkesztője volt. Összeállította
a négynyelvű Híradástechnikai értelmező szótár elektronikai részét.
_________________________________________________________________
*Magyar
Tudóslexikon A-tól Zs-ig (Better,
MTSZ, OMIKK 1997) 670. oldal
Egyéb forrásból:
A Híradástechnikai Tudományos Egyesület (HTE) főtitkári posztját
1949 és 1950 között töltötte be. 1964-ben a (HTE) által alapított Puskás
Tivadar díjjal tüntették ki.
EMLÉKEK
BANDI BÁCSIRÓL
Emlékeim Rédl Endre úrral kapcsolatban.
(Mészáros Sándor)
1950-ben léptem
be az EIVRT Rádiócső gyárába, ahol kezdettől fogva 1954-ig a Winter féle
fél-fűtőáramú katódok elektroforetikus emissziós
massza felvitelével foglalkoztam. A gyárban minden héten u.n.
minőségi értekezletet tartottak, ahol nekem is
kötelező volt megjelenni. Rédl Bandi bácsi is
rendszeresen részt vett a megbeszéléseken, ahol általában hallgatott, majd a
szobájában tartott külön megbeszélést azzal a kollégával, akit az adott témában
felvilágosítani akart. Számos esetben rám is sor került, ezért neki is
köszönhetem, hogy szakmai ismereteim gyorsan kiszélesíthettem ezen a
megbeszéléseken. Ennek során hamar bátorkodtam is kérdezni is tőle, ha
valamilyen problémát nem értettem. Bandi bácsi ilyenkor a legalaposabban mondta
el az ismertetést, vagy véleményt. Barátságunk így elmélyült és jellemzően
számos esetben mondta másoknak, hogy „kérdezzétek meg a Kis Mészárost”.
Nagyon jól
megismerte a kollégákat, de hibáinkért vagy
tévedéseinkért soha nem kaptunk tőle „letolást” csak segítő készséget. Mivel
személyében a rádiócső gyártás felügyelője volt, így
jutalmazásra nem volt lehetősége, ilyenkor a feladat elvégzéséért
szimbolikusan, mosolyogva adott egy
„vízilovat vagy elefántot” jutalmul. Persze akkor a gyáregység vezetőnél a prémiumosztáson
Ő is részt vett.
Amikor 1954-ben
kineveztek egy gyártórészleg osztályvezetőjének megtudtam, hogy Ő javasolt
engem. Mindig felkarolta azokat a fiatal kollégákat, akiket a gyártásban, vagy
a fejlesztésben értelmesnek, intelligensnek ismert meg. Számos kollégához
bement a laboratóriumba és ott beszélte meg a felmerült problémákat. Oldal
Endre, Nágel Feri és Ugrósdi
Laci rendszeres kapcsolatban állt vele. Ez az általa folytatott vezetői
magatartás és kapcsolat a részünkről nagy tiszteletet és szeretete váltott
ki.
A magam
részéről a 60-as években történt esetemet szeretném ismertetni. Nagy gondot
okozott annak a megállapítása, hogy egy adott TV-vevőcsőből mekkora mennyiség
gyártására kell felkészülni. Én találtam ki, hogyha az európai, főleg németországi
TV gyáraktól beszerezzük a készülék kapcsolási rajzát és az alkalmazott
csöveket összegezzük, akkor égy általam „gyakorisági faktornak” nevezett számot
kapunk, ami a várható kereslet megbecsülésére alkalmas. Első alkalommal ezt
Bandi bácsinak adtam oda, ami neki annyira tetszett, hogy elnevezte „Mészáros
féle gyakorisági faktornak” és kérésére évente készítettem el a kereskedelem és
a gyártás használatára. Band bácsi is segített, minden külföldi útjáról hozott
nekem kapcsolási rajzokat.
Amikor Bandi
bácsi az OMFB-be került már csak ritkán találkoztunk és ilyenkor kerülte a
gyári, EIVRT-vel kapcsolatos beszélgetést, viszont
szívesen meghallgatta magánéletünk alakulását.
Dr. Rédl Endre (Bandi bácsi)
(Vágó
György)
1958. kerültem a HIKI elektroncső laboratóriumába, ahol is az első
jelentősebb munkámat a Tungsram Technische Mitteilungen című folyóiratban kívántam megjelentetni. Ez
alkalommal (1961.) találkoztam a folyóirat egyik lektorával, aki Bandi Bácsi
volt.
Elolvasta a kéziratomat és több alkalommal jegyezte meg "Gyuri, ezt
nem értem". Az első ilyen alkalommal gondolatban felgyűrtem az ingujjamat
és hozzátettem "na majd én megmutatom…!" Az
ezt követő diszkussziók során, minden esetben, kiderült, hogy éktelen hülyeséget írtam le. Ettől kezdve rettegtem attól, hogy
Bandi bácsi "valamit nem ért!"
1964-ig több alkalommal találkoztam Bandi bácsival, de ezek nem igazán
említésre méltó események voltak.
1966-ban a Fogarasi útra helyezték csoportunkat, ahol elektronsugaras
párologtatás különféle módszereinek fejlesztésével foglalkoztunk.
Ezidőtájt Bandi Bácsi
az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságban (OMFB) dolgozott, jóval a
nyugdíjkorhatáron túl.
Majd innen is nyugdíjba vonult és ezzel egy időben megkeresett, hogy havi
1Ft. eszmei fizetésért hadd dolgozzon a laboratóriumunkban, mert már régen
kiesett a gyakorlati munkából és az nagyon hiányzik neki.
Én ezt az ajánlkozást nem csak örömmel vettem, hanem nagy
megtiszteltetésnek is, mert ebben a gesztusban azt véltem felfedezni, hogy
témáinkat vagy személyemet éri kitüntetés. (Valójában korábbi munkáihoz a mi
témánk állt legközelebb.)
Másfél évig dolgoztunk együtt, de ezalatt a
képletes 1Ft-os fizetést sem kapta meg, mi viszont rengeteget tanultunk tőle.
Példaképpen egy esetet említenék meg: már kifejlesztettük a párologtató
forrásunkat, és számos réteget állítottunk elő, jelentős gyakorlati
tapasztalatokra is szert tettünk. Ezek közül az egyik az volt, hogy szigetelő
vagy rossz vezető porát nem lehet párologtatni, mert minden szemcse feltöltődik és ezért egymást taszítva kirepül a tégelyből. A
jelenség pontosan olyan mintha a port vihar fújná ki. No
ezt Bandi bácsi nem tudta és egy alkalommal mikor valaki cermet
port hozott, hogy réteget készítsünk belőle, Bandi bácsi betette a tégelybe és
gond nélkül párologtatta. (Ez az eset szülte azt az aforizmámat, hogy
"saját babonáink bűvöletében élünk".)
Későbbi kapcsolatunk során Bandi bácsi minősítette a "főnöki"
magatartásomat, ami a legkisebb mértékben sem volt hízelgő.
Számos esetben fordultam hozzá — már a lakásán — műszaki tanácsért és
soha nem eredménytelenül. Egyik jellemző eset a transzformátor problémánk volt.
Az elektronsugaras párologtató és hegesztő rendszerek általános tulajdonsága,
hogy — itt nem részletezendő okok miatt — gyakori a rövidzár. Ez ha vákuumban történik, rendkívül meredek áramlökést okoz,
melyeknek közismerten jelentősek a nagyfrekvenciás komponensei, ezért gyakoriak
a tápegység (10-30 kV) meghibásodásai, elsősorban a nagyfeszültségű transzformátorok
zárlata.
Ezt kiküszöbölendő javasolta Bandi bácsi a "bevezető tekercsek"
használatát, mely a nagyfeszültségű technikában közismert, de számomra
ismeretlen volt.
A nyolcvanas évek elején sor került arra, hogy megírjam — az 1964 óta
tervezett — kandidátusi disszertációmat, melynek gyakorlatilag minden sorát
vele beszéltem meg, számítva a rendkívül kritikus szemléletére. Segítsége
felbecsülhetetlen volt.
(Itt kell köszönetet mondanom Rózsa Évának aki
viszont a szerkesztésben szerzett múlhatatlan érdemet.)
A védésem — Bandi bácsi szerint — kitűnően sikerült, de természetesen ezt
nem nekem mondta, hanem feleségétől tudtam meg.
A védésem után is gyakori vendég voltam náluk, főleg műszaki kérdések megvitatása
céljából, részben baráti látogatásként.
Személye, segítőkészsége, felkészültsége, általános műveltsége
példaképemmé vált és kitörölhetetlen nyomot hagyott bennem.
BANDI BÁCSI
(Barla Endre)
Feleségemmel ma több órás múlt-kutatást tartottunk Bandi bácsira
való emlékezés kapcsán és ürügyén.
Feleségem a Tungsramban, a rádiócsőgyártásban kezdett dolgozni.
1963-ban kapta osztályvezetői kinevezését a ”Rádiócső Minőségellenőrzési
Osztály” élére, de már ezt megelőzően éveken át a minőségellenőrzésben típusfelelősként
dolgozott. A minőségellenőrzés vállalati szervezete a vállalat fejlődésével
együtt szinte folyamatosan változott. A ’60-as években a rádiócső szakmai
főellenőr Csornai László volt (meghalt 1990-ben), akivel Bandi bácsi (mint
rádiócső főkonstruktőr) rendszeres munkakapcsolatban állt és mind emberi
kvalitását, mind szaktudását nagyra értékelte. Bandi bácsi munkamódszerében a
hierarchikus kapcsolatok használata és tiszteletben tartása mellett az
informális információáramlás használata is jelentős szerepet játszott, azaz
közvetlenül is fordult a forrásokhoz, akár szerelőnő szinten is. Feleségemet is
gyakran megkereste és megvitatták a konkrét minőségproblémákat. Így került sor
arra is, hogy elemzések és viták eredményeként Bandi bácsi egy rádiócső-jelleggörbe
töréspontját „Ica-pont”-nak nevezte el és ez a név
közhasználatúvá vált a Rádiócsőgyárban. Bandi bácsit feleségem a személyes
érintkezésben barátságos, korrekt, segítőkész embernek ismerte.
Én 1950-ben szereztem vegyészdiplomát az ELTE TTK-n, ahol a Fizikai-Kémiai Intézetben tanársegédként dolgoztam 1953-ig,
majd a Távközlési Kutató Intézet Vákuumtechnikai Főosztályára (TKI 2) vett fel
Winter Ernő. (Váltásom oka, csak zárójelben: egyetemi pályát terveztem, de –
mint utóbb kiderült – származásom miatt kandidátusi felvételem, jó felvételi
vizsgák ellenére több ízben meghiúsult). Az Egyesült Izzó (EIVRT) területén
lévő ”TKI 2 labor”
1956 előtt főként katonai jellegű feladatokkal foglalkozott, az
Egyesült Izzó termékeihez fűződő kapcsolatok (katódsugárcső, TV-képcső témákat
kivéve) szinte nem is voltak. 1956 után az együttműködés kiszélesedett. Ennek
egyik területe volt a vidikon típusú fotokonduktív TV-képfelvevőcső kifejlesztése (licencia
alapján) a TKI 2-ben, majd gyártmánybevezetése az Egyesült Izzóban. A PTW-től (Wiesbaden) való know-how
átvételére és a TKI 2-ben a fejlesztés irányítására kaptam megbízást 1961-ben
és ez számomra az Egyesült Izzó érdekelt szakembereivel való hivatalos
kapcsolatfelvételt és együttműködést jelentette. Ennek során keresett meg Bandi
bácsi, aki feleségem révén már ”tudott rólam” és hamarosan ”kedves druszám”-nak nevezett, amire büszkén emlékszem a mai napig. Sokszor
érdeklődött a fejlesztés eredményeiről, megbeszéléseink tárgyszerűek voltak,
barátságos légkörben zajlottak.
Bandi bácsi az elektroncső fejlesztésnek és gyártásnak egyik
meghatározó alakja volt már a II. világháború előtti időszakban. A fentiekből
kitűnik, hogy Bandi bácsi hivatali működésének az utolsó szakaszában kerültünk
vele kapcsolatba mindketten. Az elektroncsőgyártás 50 éves évfordulóját
1968-ban ünnepelte az EIVRT! Akkor több napos ünnepi rendezvényen áttekintő
előadások hangzottak el a Technika Házában (a