Én is dolgoztam a négyes laborban
(Vágó György)
1958-ban kerültem e neves műintézményhez.
Felvételi vizsgát Házman Pistánál tettem, aki többek közt
azt kérdezte, hogyha egy üveggömbben kiegyenlített karon egy fa kocka merül
vízbe, mi történik, ha a levegőt kiszivattyúzzuk? Erre azt válaszoltam, hogy
elpárolog a víz. Pista erre nyűgös lett és azzal egészítette ki a kérdését,
hogy víz helyett legyen higany. Nem emlékszem, hogy mit válaszoltam, de
bizonyos, hogy nem volt kielégítő, mert Pista nem javasolta felvételemet.
Pista véleménye ellenére felvettek és mintegy
három hétig ő volt a főnököm. Ferrit antenna méréseket
végeztem nem sok eredménnyel.
Következő munkám már nagyobb jelentőségű
volt. Ehhez előre kell bocsátanom, hogy ekkoriban kezdett felfutni a hazai TV
vevőkészülék-gyártás. A frekvenciamodulált hangjelek vételéhez un. ratiodetektorokat használtak, melyekben darabonként két-két tűs germánium dióda végezte az egyenirányítást. Ha
ezek minden tulajdonsága nem egyezett meg, akkor a bejövő jel amplitúdó
elnyomása nem volt kielégítő. Ez időben senki nem tudta meghatározni, hogy a
dióda mely tulajdonságának kell megegyeznie az optimális feltételnek. Az
Izzóban — a napi tízezres gyártási volumen mellett — ratiodetektorba
helyezvén egy diódát, addig cserélgették a párját, míg megfelelő amplitúdó
elnyomást értek el. Ezzel a módszerrel maximálisan napi négy párt tudtak
kiválasztani. Ez persze a TV gyártást közel sem elégítette ki. (Napi 10000
darab.)
Meg kellet tehát határoznom — Fischer Franci és Komarik Gyuri
segítségével —, hogy mi az a rejtélyes tulajdonság, ami dönt. Mintegy nyolc
hónapos kutató munka eredménye az volt, hogy az egyenáramú paraméterek mellett
a záróréteg kapacitás- feszültség függősége játssza a
döntő szerepet. Mérőeszközt és mérésmódszert dolgoztam ki e paraméterek
egyidejű mérésére. Két darab ilyen műszer az Izzó napi termelését ki tudta
szolgálni.
(A témához tartozik, hogy 1971-ben
az AVISEM konferencia lakalmából Valkó Ágitól hallottam először a C-V mérésről.
Részletes ismertetése után világossá vált számomra, hogy ez ugyanaz, amit mi 10
évvel korábban dolgoztunk ki, olyannyira, hogy a még a használt mérési
frekvencia is pontosan egyezett. [10,5 MHz])
Ebben az időben a laborban folyó munkákat jól
jellemzi a kezdeményezésemre és szerkesztésemben megjelenő HIKI
közlemények.
Ebben nem szerepel, de jelentős kutató munka
volt az első hazai tranzisztoros rádió kifejlesztése, mely munkában Hidas
György, Kemény Ádám vett részt. (Szerintem az akkori világ legdrágább rádiója
volt, mert a témaköltsége (1959 - ben !!!) háromszázezer forint volt.
Tudomásom szerint elkészült és működött is. (Valamint
szerepelt az 1959-es kiállításon is.)(Lásd ott is.)
Meg kell említenem Házman
Pista által készített első hazai sztereó erősítőt, melynek nagy sikere volt a négyes labor kiállításán.
tartalomjegyzék híven tükrözi a laborban folyó munkákról az 1958-60- as években.
Ebben az időben (és még nagyon sokáig) Kocsis
Miki a transzverterekkel foglalkozott, ennek révén számos tranzisztor
tulajdonságot tárt fel. Munkatársai voltak: Kápolnai György Havas Erzsi, Perger
Éva. (Ez utóbbiból házasság lett.)
A laborunk több kiemelkedő kutatási eredményt
is produkált, de ezek közül is kiemelkedik Ernszt
Lajos téremissziós mikroszkopiai vizsgálata.
Ehhez elsősorban létre kellett hozni egy
komplett ultravákuum rendszert, mely abban az időben (58-64) nem volt
csekélység. A rendszer üvegből volt és higanydiffúziós és iongetter
szivattyúkkal működött. A 10-10 mbar nyomást hazánkban
elsőként ő állította elő.
Komoly műszaki feladatot jelentett a volfrám
tű (melynek a hegye emittál) készítése. (Ez nem mindíg
sikerült Lalinak.)
Lelkesen kapcsolódtam ehhez a munkához. A TKI-ban készítet RF tömegspektrométer
csőhöz terveztem és építettem elektronikát. A rendszer érzékenységét azzal
növeltem, hogy a rádiófrekvenciát 1 kHz - el moduláltam,
így az iondetektorhoz csatlakozó szelektív erősítő nagyobb érzékenységet
biztosít, mint az egyáramú. A műszer — kisebb nagyobb nehézségek árán —
megépült, de bekapcsolására soha sem került sor.
Ebben a munkában „segítségemre” volt Lantos
Péter, aki Goldmann Robi és Kápolnai Gyuri osztálytársa volt a Kandóban.
Lalihoz kapcsolódó emlékem az a
szűnni nem tudó filozófiai vita melyben én a következetes materialista, míg
Lali a szubjektív idealista álláspontot képviselte. Meggyőzni egymást semmilyen
részletkérdésben sem sikerült. (Vita volt a vitáért.)
(Számos vitám volt a
„Kovácsokkal” is. Ádámmali vitáinkra ő is pozitívan
emlékszik vissza. Számomra az felejthetetlen, hogy ha én a „tegyük fel”
fordulatot használtam, akkor ő azonnal rávágta: „ne tegyük fel, mert leesik!”
Ferivel egyik politikai vitánk odáig fajult, hogy a
szó szoros értelmében leütött és én a földre estem, kis híján a halántékomat
egy földön lévő oszcilloszkópba ütve. A vita passzív résztvevője Bandi Bá.
ekkoron felháborodásában Ferit oldalba kapta és fejjel beleállította az ott
lévő mosdóba. Erre az eseményre mindhárman emlékszünk.)
A további feladataim mindegyike az
elektroncső kutatáshoz kapcsolódott. (A IV - es labor hivatalosan az
„Elektroncső Laboratórium” nevet viselte, bár legtöbben a félvezető kutatásban
vettek részt, elektroncsövekkel csak ketten, Franci
meg én foglalkoztunk.
Franci témája a cső élettartam kutatás volt. Ebben egy
alkalommal részt vállaltam, nevezetesen a katód élettartam
méréshez, annak hőmérsékletét is
kellett mérni.
A katódra — kész csövek esetén — nem lehet
rálátni, ezért olyan csöveket gyártattunk le, melyek anódján kicsiny ablak
tette lehetővé a katód megfigyelését, illetve annak mikropirométerrel
történő mérését. A mérés pontosságát növeltem azzal, hogy a pirométer
lámpa áramát normálellenálláson eső feszültség digitális mérésével oldottam
meg. Ezzel a hőmérséklet mérési pontossága 9000C-on
±2% volt. (Ma már ez e pontosság idejétmúlt, de 1962 - ben
jelentős volt.)
Hosszú és fáradságos feladatot jelentett az
Izzó által felvetett kutatási téma, mely azt volt hivatva eldönteni, hogy a
nikkel katódcsövet fűtő volfrámszál szigetelését biztosító alumíniumoxid
szigetelő anyag melyike felel meg a magas műszaki követelményeknek: a hazai
gyártású, vagy a külföldi. (Céget nem reklámozunk!)
Az erre a célra gyártott mérőeszköz és a
kutatási tevékenység két évig tartott, azzal az eredménnyel zárva, hogy mindegy
a kiinduló anyag gyártási helye, annak Izzóbeli felhasználása determinálja a jó
vagy rossz eredményt. Ilyen értelemben zártuk a kutatást. Az Izzó válasza az
volt, hogy a TKI - nak adta tovább a témát kutatásra,
eldöntendő, hogy melyik alox gyártmány a jobb?
(Tanulságos történet volt.)
Ugyancsak az elektroncső témájába eső
kutatási feladatom volt annak eldöntése, hogy az EH81 típusú cső okozta TV mikrofónia oka a cső konstrukciója, vagy annak kapcsolási
elrendezése? Ez az Izzó és Orion közötti műszaki vita volt. Az eredményként azt
állapítottam meg, hogy mindkettő.
Ezzel zárhatom is a 17-es épületben végzett
kutató tevékenységem. Kiegészítésül álljon még itt az ezen idő alatt végzett „fusi” tevékenységem. Ezek mindegyike Házman
Pista által tervezett tranzisztoros berendezések gyakorlati megvalósítása volt.
Az első P15 - ös
tranzisztorokkal épített amatőr rádió volt. ( Pista feleségéről elnevezve Teresa-nak hívták.)(Lásd a kiállítást.)
A második: másfél voltos elemmel működő
blokking oszcillátor volt, mely az akkor még kapható 3 V- os
elem papírhengerébe épült be. Arra volt alkalmas, hogy a rádiók bármely hibáját
meg lehetett vele állapítani. (Mind az RF, mind a hangfrekvenciás fokozatok
hibáinak behatárolására volt képes.)
Ugyancsak hiba megállapításra készült
„tranzisztoros TV csík generátor”, mely TV vevőkészülékek hibáinak
behatárolására volt alkalmas. (Később ezt az alkotást az „Amatőr Füzetek”
sorozatban Kovács Ádám „hordta a neve alatt.”
1964 március elsején a KFKI munkahelyre
kerültem, ahol egy nyolctagú HIKI - KFKI közös kutatócsoport dolgozott az elektronsugaras hegesztés honosításán. A HIKI - sek a IV - es laborhoz tartoztak, ezért az itt folyó munka
is része a labor történetnek.
A csoport vezetője a KFKI részéről Fóti Ernő
volt, a HIKI részéről Szücs Tibor. (Marosvölgyi Kati, Vaker,
majd Dodó és én alkottuk a HIKI - sek
csapatát.
Az elektronsugaras hegesztést azért kívánta
Fóti honosítani, hogy a reaktor fűtőelemek tokozását oldja meg vele. (Erre
itthon soha nem került sor.)
Amikor bekapcsolódtam a fejlesztésbe, egy 2
kW - os berendezés, már működött és előrehaladott
állapotban volt a 6 kW - os, — már iparinak számító —
hegesztő elkészítése.
Feladatom volt a katód és az elektron optika
kialakítása. Ez utóbbival kapcsolatban Fótival „antagonisztikus” ellentét
alakult ki, ami a közös munka megszűnését eredményezte.
A téma a Fogarasi útra került a Wollítzer főosztályra, így (sajnos) megszűntem a „négyes”
tagja lenni.